TOLNA MEGYEI MŰVÉSZETI OLDALAK
Események

Vissza a TolnaArt oldalra
Vissza az eseménynaptárhoz






2003. szeptember 14-28.
Decsi Művésztelep

Helye: Decs, Faluház

Bemutatkoznak a művésztábor lakói

A hagyományokhoz híven ebben az évben is megnyitotta kapuit a Faluház képzőművészeti tábora. Az alkotók között többen vannak olyanok, akiket megfogott a sárközi táj szépsége, a falu építészeti hagyománya, a sárközi emberek karaktere, ezért évről-évree visszatérő vendégeink. A kiállított képeken keresztül a látogatók közelebb kerülhettek azok alkotóihoz, megismerve érdeklődésüket, vonzalmukat bizonyos dolgokhoz. Mi most ezt a közeledést segítve közreadjuk a művészek rövid nacionáléját, eddigi munkásságának állomásait is ismertetve.

Ádám Péter - Bajáról érkezett. Festészeti tanulmányokat 1982 óta folytat. Ekkor iratkozott be a B. Mikli Ferenc festőművész által vezetett bajai Rudnay Gyula szabadiskolába. Kedvelt témái közé tartozik az ember és a természet kapcsolatának ábrázolása.

Tarcsányi Ottilia - Budapesten él, építész. Mesterei Farkas András, Réti Zoltán és Schéner Mihály képzőművészek. A természetet, a virágokat szereti festeni. Az életöröm, a vidámság tükröződik képein. Virtuóz kiállító.

Gondi Magdi - Budapesten él, közgazdász. A festészet számára egy kreatív kibontakozási terület, kísérletezés, kihívás és kaland. Egy évtizede intenzíven foglakozik festészettel, részt vesz kiállításokon, ahol munkáját több alkalommal is díjazták.

Nemes Dávid - A Bezerédi István Kereskedelmi Szakközépiskolában tanult. Vendéglátóiparban dolgozik. A Csillagrózsa hagyományőrző néptánc együttes táncosa. Decsen él. Az előző művésztáborok hatására feléledt benne a rajzolás és festés iránti vágy. Azóta rendszeresen képzi önmagát, az őcsényi Cs. Vasváry Ibolya festőművész vezetésével. Zsűrizett olajfestményeit 2003-ban már több közös kiállításon is bemutatta. Idén a művésztelep rendes tagja.

Schulcz György - Miskolcról érkezett, nyugdíjas építész. Életében először van képzőművészeti alkotótáborban. A Decsen elevenen élő sárközi kultúra elragadtatott csodálója. Elsősorban rajzi tanulmányokat folytat.

Lőricz Gergely - Jelenleg Baján él, bukovinai székely. 1941-ben Magyarországra telepítették Alsóbácskára, ahonnan a háború befejeztével menekülniük kellett, így került Bajára. 1957-ben nyakába vette a világot, Belgiumba került, majd Nyugat-Németországban telepedett le. A postán 32 évig tisztviselőként dolgozott. Munkája mellett kiállításokon is szerepelt. Nyugdíjazása után hazatért Bajára, megnősült. Ezután hat éven keresztül részt vett a B. Mikli Ferenc festőművész által vezetett bajai Rudnay Gyula szabadiskola munkájában. Eddig három önálló kiállítása volt, és csoportos kiállításokon is rendszeresen szerepel. Alapító tagja a Decsi Művésztelepnek és a Biharkeresztesi Alkotótábornak.

Répási Róza - Püspökladányban született. Az Egri Tanárképző Főiskolán Jakuba János, a képzőművészeti Főiskolán Sarkantyú Simon volt a mestere. 34 évig tanított rajzot, alapító tagja a Püspökladányi Képzőművész körnek (1963-72-ig körvezető). Főleg portrékat fest.

Lackó Szilágyi Imre - Püspökladányból jött. A budapesti Képző és Iparművészeti Gimnázium nyomdai grafikai szakán végzett 1960-ban. Falujában sokáig népművelőként dolgozott, az utóbbi években reklámgrafikával foglalkozott. Nyugdíjba vonulása óta elmélyültebben tud képzőművészettel foglalkozni. A helyi képzőművészeti csoportnak 1961-óta tagja.

Séllei Katalin - Balatonalmádiban él, keramikus, népi szemeskályhákat készít. Kiállításokon elsősorban kisplasztikákkal szerepel. Itt, a Decsi Művésztelepen rajzi tanulmányokat folytat.

Hanula Judit - Budapestről jött. A Képzőművészeti Főiskolán Pátzay Pál volt a mestere. Az utóbbi években főleg pasztell, akvarell technikával tájképeket fest. A táj bensőséges részleteit kedveli. A Postás Művelődési Központ gyermek szobrász körét vezeti.

Juhász Lászlóné (Margit) - Decsen él, óvónő. Munkája mellett műkedvelőként rajzol és fest maga és szűkebb környezete örömére. Idén a művésztelep rendes tagja.

Farkas Ferenc - Hajóson él. Tíz éve fest. Különböző képzőművészeti körök és alkotótáborok rendszeres látogatója.

Lévay Jenő - Budapesten él. Munkácsy Mihály-díjas képzőművész. Tanulmányait az Egri Tanárképző Főiskolán végezte. 1981-től egyéni kiállító. Irodai és ipari másolóberendezések, gyártási folyamatok, eljárások képzőművészeti alkalmazásainak lehetőségeivel foglalkozik, egyedi rajzokat, sokszorosított grafikákat, festményeket, installációkat készít. A Decsi Művésztelep művészeti vezetője.

Lévay Jenő cikke
Megjelent: Decsi Kapu, 2003. októberi számában


Az oldalt összeállította: Rühl Gizella, a fotókat készítette: Lévay Jenő