KALAP

LIPO

LÓHALÁL

KÓRHÁZTŰZ

Szekszárd, 1941.

Gyerekként megéltem a II. Világháborút, emlékezem az oroszokra. Az egész család a pincében volt, amikor jöttek, ma sem tudom miért voltunk ott, de ez más családoknál is így volt Szekszárdon, meg tán máshol is. Aztán mire feljöttünk a pincéből a házunkban voltak az oroszok, nem a speizban, hanem az első szobák egyikében, postát alakítottak ki. Amúgy nagyanyám nem győzte nekik sütni a palacsintát. Nagy sikere volt vele.
1956-ban második gimnáziumba jártam. Fényképzni kellett volna, de akkor még nem tettem - sajnos. Érettségi után nyomdász lettem, 1961-ben egy évig társadalmi munkában fényképeztem az újság sportrovatának, 1962. február elsején pedig beléptem a Népújság szerkesztőségébe. Ma is ott vagyok, már nyugdíjasként. Mesélhetnék, de a fotósok jobb ha nem mesélnek, inkább fényképezzenek, amíg hagyják őket... A szakmához értők tudják, a fotoriporter úgy dolgozik, hogy az eseményt megörökíti. Nem egy képen, mint ahogy az író sem egy mondatban írja azt meg amit lát, hanem több mondat alkot egészet. Több kép mutatja be az eseményt mert ha a sok képből egyet kiragadunk, az természetesen nem mutathatja az egészet. Ma azt is leírják, aminek átéléséhez fénykép kellene, több kép. Mint ezekben a riportokban, amelyet itt bemutatok... Legalább itt lássa az ide látogató, miről is van szó...