TOLNA MEGYEI MŰVÉSZETI OLDALAK
Események

Vissza a TolnaArt oldalra
Vissza az eseménynaptárhoz






2007. október 2.
"Extra Galéria a Kapualjban" - a Tolna Extra "Extra Galéria" című rovatában bemutatott alkotók kiállítása.

A Tolna megyei újságolvasók megszokták anno, hogy a megyei napilap szombati számában két oldalas irodalom-művészet melléklettel jelentkezett. Erről írta hajdanán Illyés Gyula, hogy ez a Csányi László szerkesztette összeállítás európai színvonalú. Felelősséggel mondhatjuk: az is volt.
Amikor ez az összeállítás megszűnt, akkorra már megjelent a Tolna megyei Extra is a piacon, ami jelenleg a legnagyobb példányszámú és olvasottságú, valamint a legrégebbi hetilap a műfajában - megbízható megjelenéssel és terjesztéssel.
Az Extra kezdettől fogva helyt adott lehetőségei szerint irodalmároknak - verselőknek, prózaíróknak -, akiket szívesen fogadott az olvasó és örömmel számolt be kiállítás megnyitókról, tudósított hangversenyekről, könyvismertető formájában figyelemre érdemes kötetekről. Egy-egy portrét is megrajzolt valamelyik jó tollú újságíró, akik közül alapítása óta heten kapták meg a Csányi László-díjat. A kezdeményezés jóravalóságát igazolták-igazolják a szerzőkhöz, a szerkesztőségbe érkezett-érkező telefonhívások, s a személyes találkozások alkalmával kifejezett gratulációk - szerzőink telt házas könyvbemutatói -, meg annak a bevallása, hogy kivágnak és eltesznek egy-egy verset vagy novellát, mert megtetszett nekik.
Mindkét oldalon jólesik ez a léleknek.
Az Extra Galéria ötlete 2002-ben fogant meg - névadója a lap és az, hogy valami mást, valami extrát, művészetet is ad az olvasónak -, igaz, akkor még nem a mai formájában. Egy Ady-gondolat adta az apropót, amit - újságíró szaknyelven szólva - megyésítettem ekként: Mit ér a művész, ha Tolna megyei?

Ékes László, a Tolnai Extra főszerkesztője.

Az oldalt összeállította és a fotókat készítette: Hollendus János