CSILLAGRÓZSA  
 

Hagyományőrző Néptáncegyüttes Decs


A népi hagyományokban gazdag Sárköz a Dunántúl délkeleti részén Tolna megyében helyezkedik el. A szekszárdi dombság és a Duna által körülölelt terület öt falut foglal magában, melyek közül a legnagyobb a "Sárköz Fővárosának" is nevezett Decs. A 4300 fős lakosú falu múltja a török időkig nyúlik vissza, határában megtalálhatók a középkori Ete vár romjai. Természeti gazdagságáról a Gemenci tájvédelmi körzet gondoskodik.
Igazi hírnevét a még ma is élő népi hagyományoknak, népi kismesterségeknek, népművészetének, kulturális örökségének köszönheti. A régi hagyományok, dalok, táncok átörökítését a faluban működő gyermekszakkörök és hagyományőrző néptáncegyüttesek végzik.

A "CSILLAGRÓZSA" Hagyományőrző Néptáncegyüttes 1986-ban alakult a helyi Művelődési Ház szervezésében.
1991-ben lett egyesület, nevét a híres sárközi szőttes motívumáról a csillagrózsáról kapta.
Az együttes jelenleg 65 tagú, az óvodás gyermekektől a nagymamáig minden korosztály képviseli magát.
Műsorában a hagyományos sárközi táncok és koreográfiák mellett dunántúli táncok is szerepelnek.
Mintegy kétórás műsorukkal, vagy annak részleteivel az ország tájain, valamint határainkon túl is bemutatkoztak már.
Így Németország, Románia, Szlovákia, Spanyolország, Portugália, Franciaország ismerhette meg az együttes munkáját, táncait.
1994-ben hagyományőrző kategóriában Ezüst minősítés ért el, melyet 1996-ban megerősített, minősített együttes.
1997-májusában Spanyolországban, majd 1998 júniusában Portugáliában Nemzetközi Fesztiválon vett részt, melyen Magyarországot képviselte.
1999 júniusában Barcelóniai Konzulátuson keresztül kapott meghívást, szintén Nemzetközi Fesztiválra, a magyarországi együttesek közül a decsi Csillagrózsa Hagyományőrző Néptáncegyüttest válogatták be és kérték fel a fesztivál együttesek közül a részvételre.
Decsen a Népművészet Napján több esetben különböző tájegységgel együtt mutatta be nagyon színes és sokrétű viseletét, hagyományos táncait.
A Pécsváradi Leányvásáron 2002-ben a zsűri különdíját, 2004-ben a Sárköz Tavasz Néptáncfesztiválon az együttesvezetők különdíját nyerte.
Iskolás korú népdalénekes lánykórusuk 2004-ben az Országos Népdaléneklési Versenyen Kiemelt Arany Minősítést szerzett.
Női kórusuk 2008-ban az Országos Népdaléneklési Versenyen Ásotthalomban Arany Páva díjat nyert.
Az együttes fő feladatának tartja a fiatalok összefogását, értékrendjének formálását. Tagjai nem különálló emberek, akik önös érdekeiket tartják szem előtt, hanem mint egy nagy családban egymásra figyelve végzik dolgukat.
Évente többször is rendeznek közös névnapi köszöntéseket, ilyenkor mindenki kap valami apró ajándékot és a zenészek virág helyett elhúzzák az ünnepeltek nótáját.
Ha valamelyik tagnál "kaláka" munkára van szükség, mint szüret, kukorica törés, disznóvágás stb. szinte minden táncos a legtermészetesebb módon van ott, ahol énekelve, vidám hangulatban segíti társát.
Településünkre látogató vendégeinket igény szerint sokféle látnivalóval és hosszabb-rövidebb szórakoztató programmal várjuk. Ezek közül ki kell emelnünk a sárközi lakodalmas keretjátékot, amely korabeli lakodalmas szokásokat elevenít fel, dallal, tánccal, lakodalmas menűvel.
Elérhetőségünk:
Lőcziné Polányi Jusztina együttesvezető,
7144 Decs, Szövetkezet u. 16. Tel.: 06/20 - 454 - 05 - 44
E-mail: jusztina50@freemail.hu

Lázár Erika titkár,
Tel.: 20/370-53-02;
E-mail: lazarerika4@freemail.hu

Köszönettel vesszük, ha adója 1%-val támogatja együttesünket!
Adószámunk: 19232922-1-17
A kedvezményezett neve: "Csillagrózsa" Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Decs