Rejtett értékeink
Lázár J. Pál munkássága
"Tudatunkban legfurcsábban a kortársak értékítélete rendeződik:
meglepődünk azon, hogy valaki már huszonöt éve meghalt közülünk, s
nem gondolunk arra, hogy: eleven emlékezetünk, előttünk álló világos
alakjuk éppen önmagában az értékítélet, hiszen ez hatásuk lényege, ez
észrevétlenül is jelentős szerepük. Nincs ez másként a címben szereplő
művésztanárral sem.
Csak a lexikonok sovány adataiból és a családi emlékezet szívességéből
tudjuk, hogy Lázár J. Pál Újpesten született 1912. október 8-án, szülei
földművesek voltak, de fiukat előbb a Könyves Kálmán, majd a Wágner Manó
Gimnáziumba járatták.
A Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél, Benczur Gyula és Csók István
tanítványa volt, de tanult szobrászatot Szentgyörgyi Istvántól, fametszést
Varga N. Lajostól.
Sikereit főként az alkalmazott grafika terén érte el akkoriban, több
budapesti plakátpályázaton szerepelt elismeréssel, emellett a főiskola belső
pályázatán is Nemes Marcell-díjjal jutalmazták egyik alkotását.
A középiskolára képesített "rajz, mértani rajz és művészettörténész tanár"
ennek ellenére nem talál képzettségének és tehetségének megfelelő állást,
ezért Dunakeszit választja, ahonnét Sárbogárdra kerül a felső népiskolába.
Itt szinte mindent tanított a testneveléstől a mezőgazdasági ismeretekig. A
szerény, de biztos állás azonban lehetővé tette, hogy 1937-ben megnősüljön.
A háború éveiben egyre több teher hárul rá, 1944. október 7-től
katonaként kénytelen szolgálni, s Badenben esik fogságba. Hadifogságát
Normandiában tölti, ahol az amerikaiak felfigyelnek rajztehetségére és
felajánlják neki, kövesse őket hazájukba.
Lázár J. Pál számára azonban - pályája során mindig - többet jelentett az
otthon boldogsága a karriernél. Igaz, a nélkülözés várja, de a rokonok után
Szekszárdra költözik 1946-ban, amikor előbb a megszüntetésre ítélt polgári
iskolában, ennek utódjában, a Petőfi Általános Iskolában, később a szakmunkásképzőben,
1951-től pedig a Garay Gimnáziumban tanított. (Azt hihetnénk, hogy itt
végre a képesítésének megfelelő állást kap, de ez nem így van, mert
egyszerűen megszüntetik a rajztanítást, neki ábrázoló geometriát kellett vállalnia,
sőt az egyetemre is be kell iratkoznia matematika szakra.)
Szekszárdra kerültekor már nagy lelkesedéssel kapcsolódott be a
szabadművelődés munkájába: ott találjuk a Tolnavármegyei Közművelődési
Egyesület újjáalakítói, 1948 márciusában szakosztályvezetőként és
művészként kiállítói között.
A Képzőművészeti Alapnak 1963-ban lett tagja, szervező munkájával
megyei művésztársait segítette, de gondja volt arra is, hogy tudását széles
körben ossza szét az arra fogékonyaknak: a szakmunkásképzőben az óraadás
(szakrajz) mellett művészeti szakkört, rajziskolát hozott létre, általános
iskolai rajz szakfelügyelőként pedig sokat oldott a rajztanítás rosszul
értelmezett fegyelmén.
A gimnázium élete utolsó évtizedében munkássága igazi terévé vált a festészet
mellett. Tanítványai között ott találjuk Lázár Ervint,
Cseh Gábort, de már 1948-ban pártfogolta Würtz Ádámot is.
Arról pedig, hogy mi mindent lehetett tőle tanulni egy-egy rajzóra
vagy művészettörténet óra alatt, sokan élő tanúként tehetnek bizonyságot.
A legtöbbet adta, mert látni, mérlegelni és ítélni tanított feledhetetlenül
emberien, cseppet sem erőszakosan, de a nagy tudású
művészek hallatlan biztonságával.
Nem sejtettük, de utólag világos, hogy örökös küzdelemben állhatott a
megélhetést jelentő munka, a vágyait és bensőséges látásmódját tükröző
művészet kevésszer megadatott lehetősége között. Egy-egy nyár a tokaji,
paksi, győri művésztelepeken - alkotó boldogsággal töltötte el.
Ebből adódik, hogy akinek birtokába jutott valaha is festménye,
ereklyeként őrzi, emberi megnyilvánulásnak érzi, nem eladható
tárgynak.
Lázár J. Pál, aki mindenkié volt, csak magával nem
törődött, 1970. december 10-én - mindössze 8 nap betegség után -,
hagyta itt Szekszárdot, amely soha nem köszönt meg neki
semmit..."
Dr. Töttös Gábor
A cikk 1995-ben jelent meg, Lázár J. Pál halálának 25. évfordulóján
Pontosítások, kiegészítések a cikkhez a család jóvoltából:
Lázár J. Pál a Képzőművészeti Főiskolán Csók István és Glatz Oszkár
tanítványa volt.
Schlottheim-nál (Thringia) esett amerikai hadifogságba.
A tokaji helyett a tolnai művésztelep munkájában vett részt.
1951-1968-ig tanított a Garay János Gimnáziumban, 1968-tól haláláig pedig
a Szakmunkásképző Iskolába ment az akkori igazgató, Kaszás Imre hívására
(itt korábban óraadóként tevékenykedett).
Művészeti szakkört, rajziskolát hozott létre.
Olyan erő sugárzott belőle, hogy maga köré tudta gyűjteni tanítványait és a
megyében szakfelügyelőként a rajztanárokat is.
Keze közül került ki több olyan
alkotó, akinek tehetségét ő ismerte fel. Támogatta a cikkben említetteken kívül
Szily Géza festőművészt, Tamás Józsefet - aki Angliában reklámgrafikus -,
majd Scherer József festő, grafikus és iparművész útját segítette, akik mára
elismert művészek lettek.
4 gyermeke mellett dolgozott reggeltől estig családja megélhetéséért,
egy keresőként. Tanárként különösen néhéz volt a helyzete, mert mindvégig
kitartott vallásos meggyőződése mellett, ami az ötvenes években egy
kisvárosban rossz példamutatásnak minősült a tanulóifjúság irányába.
Ő festette a szekszárdi Remete kápolnánál lévő Golgota stációinak szabadtéri
képeit, amik sajnos az időjárás miatt később tönkre mentek.
Annyira ismert és népszerű ember volt, hogy a gyerekek és szüleik
azért versengtek, hogy Pali bácsi osztályába kerülhessenek.
Olyan erő sugárzott belőle, hogy rajongtak érte a tanítványai.
Halálának 25. évfordulóján az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Portagalériájában
rendeztek műveiből kiállítást, ahol a család, az emlékező pályatársak és
volt tanítványok előtt a kiállítást az egykori tanítvány,
Decsi Kiss János nyitotta meg.
|
